MHT logo

Magyar Hebraisztikai Konferencia

Schweitzer-lectures 2018

 

A Magyar Hebraisztikai Társaság konferenciája

ELTE, Budapest, 2018. február 8.

MAGYAR

ENGLISH
Köszöntő Felhívás Határidők
és program
Jelentkezés Kapcsolat
és helyszín
Schweitzer József
1922–2015

Schweitzer József (1922–2015)

Prof. dr. Schweitzer József 1922-ben, Veszprémben született. Édesanyja korai halála után anyai nagyapja, Hoffer Ármin – ekkor veszprémi főrabbi – házában nevelkedett. A Zsidó Gimnáziumban letett érettségije után kezdte meg tanulmányait az Országos Rabbiképző Intézetben. 1946-ban szerzett bölcsészdoktori diplomát az akkori Pázmány Péter, a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, majd 1947-ben avatták rabbivá. Avatását követően Pécsre került, ahol 1981-ig főrabbiként szolgált. Ekkor Budapestre költözött, hogy a fővárosban folytathassa a rabbitevékenységét. 1964-től óraadó tanára volt a Rabbiképzőnek, amelynek igazgatójává 1985-ben, Scheiber Sándor halálát követően nevezték ki. Ezt a pozíciót 1997-ig, míg 1994 és 2000 között az országos főrabbi pozíciót is betöltötte.

Immár mint nyugdíjas országos főrabbi lett a 2002-ben alakult Magyar Hebraisztikai Társaság első elnöke. Tudományos munkássága a hebraisztika számos területére kiterjedt, a bibliakutatástól a magyarországi zsidóság társadalomtörténetéig. A felekezetek közötti párbeszéd aktív résztvevője, amelynek legismertebb példája az Erdő Péter bíborossal 2003-ban a Mindentudás Egyetemén közösen tartott, a húsvét ünnepéről szóló előadása volt. Oktatóként, előadóként több hazai felekezeti és állami felsőoktatási intézményben is hozzájárult egy új hebraista nemzedék kineveléséhez.

2015. február 5-én hunyt el. Első halálozási évfordulója alkalmából a MAZSIHISZ, valamint négy felsőoktatási intézmény (az OR-ZSE, az ELTE, a KRE és a PPKE) közösen szervezett egy tudományos emlékülést 2016. január 27-én, az MTA székházában. A következő évben, 2017. február 14-én, a Magyar Hebraisztikai Társaság Schweitzer-lectures címmel rendezte meg konferenciáját a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán. Ekkor osztották ki első alkalommal a főrabbi családja által alapított, kétévente adományozandó Schweitzer József-emlékdíjat is. Idei konferenciánkkal a megkezdett hagyományt folytatjuk.

Linkek:

Emlékkonferencia Schweitzer József tiszteletére, 2016. január 27.
Schweitzer-lectures, 2017. február 14.